A gyermeket, ha alszik...

A gyermeket, ha alszik, simogasd meg

Egy gondolatban, mint bársony virágot,

Mely szirmait bezárta. Boldog éden

Ringatja most szelíden messze, messze

A nap zajától és a föld porától.

Egy nagy aranykaput nyitott ki éppen,

Melyet kerúbok őriznek dalolva

S lábujjhegyen a smaragd rétre indul,

Arany mezőre és ezüst patakra.

Már mosolyog. Már visszatért megint

Oda, ahonnan eljött s földre tévedt.

Előbbi életének társai,

Kis szöszke angyalok közt hancúroz most,

Szivárványszín labdákkal kergetőznek

És jázminokkal verik arcul egymást,

Örök narancsot esznek s nem mulandó

Babákat ajnároznak égi hintán.

Most elhervad a mosoly ajka szélén

S búsan gügyög: kis társai szaladnak

S ő fölbukott az ébredés göröngyén

És földet ért ismét. Már sír az édes.