A gyilkos

Fúj, nyargal a szél hegyen, völgyön át.

A bérci tölgy veszt köntöst, koronát.

Sikolt az ablak, bömböl a völgy.

Megölte benne valaki magát.

- Mért nem kacsintasz, illegsz, oh hölgy?

Az árok búg, a barlang csuklik.

Hess áruló, gonosz kuvik!

Fúj, nyargal a szél árkon, berken át.

Hogy földhöz vágta egy fa ott magát!

Olyan sudár, oly fiatal volt.

De még mozog, még fenyeget az ág.

Nem örömest, de mégis megholt.

Bolyg a haraszt, mindent beföd majd.

Ordas csiba! ne fájjon a fogad.

Üvölt, fúj a szél tüskön, bokron át.

A nyár, az ősz elhordja majd magát.

A hó alatt elalszik a föld.

A dühödt lég hadd törje ki nyakát.

Ki érti meg, ki tudja, mit nyög?...

Valami elsuhant emitt fenn...

- Jár a halál, ha kell, ha nem...

Üvölt, fúj a szél a sövényen át.

Megúnta életét a vén világ.

Szerette a napot a golyhó.

Pedig feküdni a lebujba járt.

Ragyogni fenn, alunni lenn jó.

De még a napsugár se szebb, mint a vér...

Ma csak ma, de holnap mi ér!...