A „győzteseknek"

Égő napon, örök robotba hajtva,

A gúlát rakja millió cseléd,

A dalt fáradtan dudorássza ajka

És nem takarja rongya sem sebét.

A gúla épül, vér és könny tapasztja,

Szörnyű, nagy emlék, mely az égbe ér

S az éjszakában és a sivatagban

Rab milliók sorsáról hírt regél.

Bús milliókról, akik halni mennek,

Hogy messze, késő, boldog nemzeteknek

Látvány legyen a gőgös piramis.

Ó, fáraók, vigyázzatok, a szolga

Egy nap a gúlát a pokolba hordja

S megérzi már, hogy ember maga is!