A HÓ ALÓL

Hol vagyok, ó, iszonyok atyja?

Mi reszket a mélybe, mi retteg?

Ez a halál fuvalatja!

Tán élve a sírba temettek?

Hótakaró a szemfödelen,

Alszik az élet lelke velem,

Ah, ez az élet tele, halál!

Ah, ide tettek,

Élve temettek

A hó alá!

Hol vagyok, ó, végzet irója?

Mi suttog a mélybe, mi mozdul?

Hol van, aki lelkemet ója

A vésztül, az éjtül, a rossztul?

Vérem a hóban szerteomol,

Bennem a léttűz ős heve forr,

S bennem az élő hit szava szól:

Élek, ó, élek!

S föltör az élet

A hó alól.

Élő vagyok, a sírban is érzem,

Siromba a lét napja világol,

E szív sose hal meg egészen,

Mert benne az üdv szelleme lángol,

Hiába borul rám puszta avar,

És az irigy hant hiába takar,

Nem töri lényem össze halál;

El nem temetnek,

Hiába tesznek

A hó alá.