A HAJDANI NEMESSÉG EMLÉKE

Láttam kelni serény lován

Honnomnak szomorú halmain a nemest.

Láttam, mint emelé vasát,

Rettentő tüzesen a magas ég felé.

Romlást hinte komoly szeme,

Arcán bú lebegett és kitörő boszú,

Biztos lépte előtt halál,

Pusztúlás, s azután csend, nyugalom terűlt.

Ekképen közelít nehéz

Felhőjében az ég gyors tüze föld felé,

Hol több ezredes ormokon

Dúl, és porba temet minden emelkedőt.

Távozzál, ki gyalázatos

Rablánccal fenyegetsz, gőgös agyarkodó!

Vág a szolga kar is: de mély,

S ártalmas sebet ejt a szabad emberé.