A halál után

Beh jó lesz meghalni! Óh, beh jó

Lesz nekem az életről letenni!

Ha ki zok szavakkal illetett,

Megbocsát és meg fog emlegetni.

Ember, a ki jó volt s szenvedett,

Leszek akkor a világ szemében,

Mit hibáztam, feledésbe megy,

Csak dalom fog élni és erényem.

Mert a dalt és szenvedésimet

Itt hagyom örökbe a világnak,

S itt hagyom a vádat is, hogy ő

Volt az oka könnyemnek, hibámnak.

S neki majdan büszkesége lesz.

A mi mostan, életembe’ szégyen;

S a kövekből, miket rám dobott,

Emléket fog még emelni nékem.

S dalomat, habár most megveti,

Magasztalni fogja még a nemzet.

Idegen sebek balzsamja lesz

Meleg vére bánatos szivemnek.

Kedves lányok elmerengenek

Verseimen édes éjszakákon.

Minden ember fog szeretni, bár

Nem szeretett senki e világon.

Visszatérni, óh, be jó leszen

A természet altató ölébe;

Beh jó lesz, hogy szívem elcsitul,

S mije nem volt, lesz nyugalma végre.

S hosszu pihenés után, ha majd

Új életre lesz föltámodásom:

Gonoszabb sors úgy sem ér soha;

Mért busuljak hát e változáson?...

Meghalok! de élni fog tovább

Szenvedésem, dalom és szerelmem.

Meghalok s büszkén, erényesen

Fogok élni az emlékezetben.

S ha megírják életem sorát,

Ki fogják a bántalmat feledni.

Beh jó lesz meghalni! Óh, beh jó

Lesz nekem az életről letenni!