Ó, a halál.

Ó, a halál.

Mi ismerjük csak, pici gyerekek.

Utunkba áll,

s könnyes, pityergő szájunk megremeg.

Ó, a halál.

A játszótársunk és tréfál velünk.

Rohanva száll -

Ő a fogó - és jaj, jaj, jaj nekünk,

tépázza gallérunk, ijedve forgunk,

és kacagás közt betöri az orrunk.

Kutakba látjuk, mély vizek felett,

sötét szobákba kuksol reszketeg,

lepedőben - így mondta épp a dajka -

kasza van a kezében, nincsen ajka,

és fondoran vigyáz,

mikor suhan az esti láz,

s a hőmérőn, ha ugrik a higany,

csontos markába hahotáz vigan.

Övé a bál,

Ő a halál.

Farsangos éjen a nagyok mulatnak,

de kis szobánkba fekete az ablak,

az éjbe kint

Ő ránk tekint.

Mi gyermekek, mi küszködünk vele,

s játékpuskánkat fogjuk ellene.