A halálhoz

Évek mulva jősz-e értem,

Vagy már holnap: sose kérdem.

Nem hívlak, mint meghasonlott;

Nem retteglek, mint a boldog.

Legszebb évim tova szálltak,

Nem építek több légvárat.

Tudom jól, hogy a mi lesz még

Nem több, mint a volt, az emlék.

Csöndes élet, csöndes álom!

A mi hátra van, lejárom.

Nem kérem, hogy hosszu légyen;

Azt se, hogy már véget érjen.

A mi kétség egy gomolyba’

Volt szivemben: meg van oldva.

Ha későbben, ha korábban,

Nem halok meg gyávaságban.

Hogy a síron túl mi lészen?...

Bármi, nem kell tőle félnem.

Éltem, a hogy isten adta,

Hamisságot sose vallva.

Megszenvedtem, megcsalódtam;

Híjam még se volt a jóban:

Szerettem és lantot vertem,

Igazságot énekeltem.