A HAMIS LEÁNYKA

„Ah mi jó, hogy itt talállak,

Gyenge lányka, alva látlak,

Alva e hűs domb alatt;

Most ugyan hó arcaidról

S e kis rózsás szűz ajakról

Csókomat nem űzheted.

Majd ha ébredsz, és piros lesz

Arcod, ajkad lángolóbb lesz,

Nem tudod, mi lelhetett;

Én pedig tudom nagyon jól,

Hogy szerelmes csókjaimtól

Ég s piroslik ajakad.”

Zongor így szólt s csókot ejte

Szép kis alvó kedvesére,

S tőle hirtelen futott.

Ébred a lány s érez ajkán

Hőt, s pirúlást álmos arcán

S andalodva tér haza.

Mégis a hűs domb füvére,

Hol megindúlt szűzi vére,

Jött alunni másszor is.

Oh de többé már nem szálla

Húnyt szemére kedves álma:

Szíve forrott, ajka hűlt.

Egykor ülve lelte Zongort,

A mosolygó szőke pásztort,

S monda nyájasan neki:

Csalfa Zongor, jól tudom már

Aki meglopott, te voltál,

Elragadtad álmomat.

Ah jer, adj álmot szememnek,

Adj nyugalmat bús szívemnek

Vagy vedd vissza csókodat.