A hammelni patkányfogó

Szívem üres, szívem kihalva

Dalomban a pokol hatalma,

Ki nem tanultam mesterséget,

Hogy mit tudok: most megnézzétek!

Hadd hallják meg a hegyek, síkok:

Most megfúom a varázssípot!

Az Isten engem nagyon megvert,

Patkányt fogtam, most fogok embert.

Mindegy nekem: ha nő, ha férfi

Az agg, a gyermek is megéri

Én rontó, gonosz fáradságom,

A sípszóra ha jőni látom.

Elhagyja játékát a gyermek,

A férfi délibábot kerget,

Jegyest én eltépek arától,

A barátot a barátjától.

Dalomból csap a gyilkos hőség,

Anya elhagyja csecsemőjét,

Tudós a fényt, mely néki lángolt

És követik a szörnyű vándort.

Pihen a munka, áll a vásár,

Velem jő gazdag, szegény sáfár,

Ődöng a pap a templomtájon,

Mert nem zúg csak az én Zsoltárom!

Zeng, zúgva betölt zeget-zugot

S amerre megyek, merre futok,

Utánam jőnek esve-állva

És nem tudják, hogy a halálba!

Utánam jőnek szembehúnyva,

Viszem őket a hegyen túlra,

Hol szerte foszlunk esti köddé

És visszatérés nincsen többé.

Ki nem tanultam mesterséget,

Hogy mit tudok: most megnézzétek!

Szívem üres, szívem kihalva,

Dalomban a pokol hatalma!