A harmadik emeleten

By Mihály Babits

Óh micsoda reggel! Szemem semmit se lát

a négyszögü ablak szürke tábláin át.

Ólomlemezekkel

vannak beszögezve; s azt hiszem, talán itt

csak vidám kedélyed világa világít -

óh micsoda reggel!

Jó így lakni, édes, magoson, magoson

mikor ragyog a kék, tavaszon, tavaszon

s mint sziget az égben,

horgonyzó léghajó szőnyeges lakásunk

és kívülről csupán egy-egy fecskét látunk

suhanni a kékben.

De még jobb, de még jobb - mikor nincs más világ,

csupán az emberé, s szemünk fecskét se lát -

ilyen szürke télen,

mikor nincs más világ, csupán az emberé,

akkor még jobb, édes, ki se látni belé

s lenn tudni azt mélyen.

Ez a mi nagy próbánk: kínjait érezni

s köztük ős, szent, vidám magvakat őrizni

- simítsd hozzám orcád! -

Látod, hősen, tisztán, s boldogan maradtunk,

előttünk köd, mögöttünk köd, és alattunk

egy elsüllyedt ország.