A’ Házasság.

Valld meg Ámor! lantosodnak

azt a’ fontos titkodot:

mért szidgyák, kik házasodnak,

olly nehéznek jármodot?

‘s mellyik pár az, melly lángodnak

érezhetvén bájjait,

véltt terhében szív-csatodnak

lellye boldogságait?

Nem, kik egymás’ birtokához

csak vaktában botlanak,

‘s frígyeidnek oltárához

köz szokásbúl szállanak.

A’ borostyány így csatollya

tölgyfa tőhöz ágait,

‘s mint a’ vad szív, nem kóstollya,

szent tüzednek bájjait.

Nem, kik pénzért vagy jószágért

kötnek házasságokot,

felszentelvén ál nagyságért

házi boldogságokot.

Így kelnének frígykötésre

Körmöcznél az érczhegyek,

mellyek édes örvendésre

gerjedést nem érzenek.

Nem, kik búja vággyaikkal

barmosíttyák szíveket,

elfojtván vad lángjaikkal

a’ szelídebb kéjeket.

Így gerjednek visz tüzekre

rend nélkűl a’ mennykövek,

hogy lehullván a’ mélyekre,

lobbjok köztt elvesszenek.

Nem, kik minden indúlástúl

óván plánta véreket,

a’ szívbéli szunnyadástúl

várnak képzeltt kincseket.

Így élnének házasságban

a’ kő vagy fa képmüvek,

mellyek néma társaságban

úri kertet őrzenek.

Nem, kik minden vígaságnak

durván ellent mondanak,

‘s éjjel nappal búkot rágnak,

vagy siralmat morganak.

Húzogass fel két hárfára

puszta basszus-húrokot;

medve tán illy musikára

érezhetne bájokot.

Nem, ha eggyik’ kebelében

víg szelídség folydogál,

‘s a’ másiknak vad szívében

mord szilajság forrdogál.

Így köthetne őzecskével,

a’ vad párducz frígyeket,

így érezne a’ jérczével

a’ kesely szerelmeket.

Nem, kik eggyet, a’ világért,

nem tudnának érteni,

‘s minden morzsa gyávaságért

pört szeretnek kezdeni.

Nemde Ámor! a’ szerelmek

nem kedvellnek harczokot,

‘s a’ viszályos gerjedelmek

nem szülhetnek bájokot?

Csak barátság boldogíthat

két érzékeny szíveket;

házasok köztt ez lángíthat

állandó szerelmeket.

A’ barátság könnyebbíti

jármaiknak terheit,

mert ez, a’ mi érdesíti

a’ gondoknak ürmeit.