A hét lusták éneke

Minden átok, minden álom.

Öleljük kemence-odvunk,

s víg pocakkal pelyhes ágyon

csendesen, bölcsen mosolygunk.

A tüzes tető loboghat,

szikralángban éghet ágyunk,

nyujtozó élőhalottak

mért szaladjunk, mire vágyjunk?

A halál köd-ülte partján,

míg lihegtek sírva, balgán

lomha szentek, mi henyélünk.

Óh, tigris, hiéna-ember,

mikor érted meg te egyszer

a mi lajhár-bölcsességünk?