A híres Rácz Sámuel úrhoz

Uram! örvendez a magyar

Haza, hogy a mostani

Aesculap fiait hallja

Magyar hangon szólani;

Hogy görög-módi ruháit

Hippocrates letette

S magyar köntösre váltotta

S már azt is megszerette.

Galenus már Pestet lakja,

Szólván magyar nyelven a’,

Hangzik a Dunának mindkét

Partjain Avicenna. -

S mikor a magyarok ekkép

Örömöket kiöntik,

Akkor az úr érdemeit

Szólják s nevét köszöntik.

Zengjed, vizek nagy királya,

Dicséreteit annak,

Ki szájába tiszta magyar

Hangot adott Hofmannak:

Hogy a Beszkédnek felhőket

Megtetéző havassa

Azokat a magyar térre

Visszahangoztathassa.

Különben nem árt azoknak

Semmi időhaladék;

Kivált, ha, amilyen az úr,

Olyan lesz a maradék.

Hullatni fog a magyarság

Örömkönnyek záporát,

Azzal öntözvén egy igaz

Magyar hazafi porát.

Míg magyar lesz, és a magyar

Míg Boerhavot szereti:

Megmarad az úrnak neve,

Megmarad dícséreti,

Én pedig kérem az urat

Kedves hazám képében,

Kinek igaz híve leszek

Éltem egész rendében,

Légyen kedves az úr előtt

Nemzetem dicsősége,

Minden igaz hazafinál

A legnemesebb vég e’.

S tiszteletemnek e csekély

Jelét végye kedvesen;

Nyújtja ezt egy igaz magyar,

Egy hazafi szívesen.

Míg magyar vérrel buzognak

Életere ágai,

Hazájának és az úrnak

Híve lesz Csokonai.