A HÍRHEZ

Mérész Enceladus Húga; kit e világ

Most szid, most megölel; majd szabadon nevet,

Majd titkon kesereg: jersze, röpülj felénk,

S bátran szállj falainkra le;

S mondd: “Verd el szomorú fellegidet, te hív

Költő, Honnyod igaz gyermeke! búskodó

Kérésedre hajolt a kegyes Ég: örűlj,

Zengd a boldogok énekét.

Én, mint mennykövezé Júpiter a szegény

Tellusnak fiait; mint ragadá el a

Szép Ifjút, s mi csalárd móddal ereszkedék

A réz várba be, hírdetem.

Elmondom; mi csekély vétke miatt, tizen-

Négy szép magzatinak látta halálokat

Érzékeny Niobé, még maga is kemény

Kővé lenne keserviben.

Majdan számba veszem, hány ezer emberek

Vesztek Trója körűl egy gonosz asszonyért:

S mint húlltak Priamus könyvei Hektora

Hűlt testére, kikürtölöm.

Azt sem hallgatom el, melly csuda képiben

Tűnt fel Róma, midőn pártot ütött fia,

Cézár, a Rubikon partjainál dühös

Bosszújában agyarkodott.”

Ah, melly rettenetes dolgokat adsz elő!

Szűnjél már! magam is Lantomat elteszem;

Tán e gyászba borúlt Éjem után kegyesb

Napfény fog mosolyogni rám.