A HOLDHOZ.

Hő vágyaim csak érted égnek,

Oh csendes éjek asszonya!

Ha nem piroslik már az égnek

Felhőin a nap alkonya.

Mig szép arcid halvány sugára

A tiszta égen fönn ragyog.

Bár fájdalmimnak nincs határa,

Ugy képzelem: boldog vagyok.

Ha volt egykor szivemnek búja,

Sugáridnál elsirtam én;

Boldogságomnak más tanúja

Ha nem volt a leány ölén:

Te nyájasan reám mosolyogtál,

Mint én, szeretve egykoron,

Midőn epedve andalogtál

A szép arkádi pásztoron.

S mióta kínom rabja lettem,

Te, most is részvevő barát,

Magas pályád körét felettem

El-elborúlva lenged át.

Oh csendes éjek néma őre!

Lágyan nyögő szellőiden

Küldj álmot a bús szenvedőre

S ha nyugtató ölén pihen,

A felkelendő nap világán

Nem ébred ő; sugáridon

Végetlenűl alunni kíván,

Miként a hű Endymion.