A HOLDKÓROS APRÓD TÖRTÉNETE

A hold, az alma-báju bolygó

- Mondják - veszélyes és hamis,

Hadd mondok erről egy mosolygó,

Csiklandó mókát magam is!

Dalom sajkája hős lovagkor

Romantikus vizére ring, -

Sok furcsa módi járta akkor:

Acélból volt a férfi-ing...

Viszont a drága női meznek

Sok titkát, bájos holmikat,

Miket ma csipkékkel himeznek,

Vas-öv pótolta és - lakat!

Finom kis kor volt! - És e korban

Élt egy kedves, nyulánk legény,

Legnyalkább az apródi sorban,

De jaj, beteg vala szegény!

Azon kapták őt éjről éjre

Az alabárdos bakterek,

Hogy egyre a kastélyerkélyre

Mászkál szegény kóros gyerek!

Megtörtént néha, hogy lepottyant,

S majd szétzúzta a meredély,

De a fiúnak meg se kottyant,

Megint mászott, ha jött az éj...

Hát összeültek a tudósok

S tűnődtek, ez hogy is lehet?

És lévén tudományuk jó sok,

Meg is fejték az esetet.

S szavuk méltó e díszes dalra,

Mert bölcsességgel tele volt:

Azért megy az apród a falra,

Mert vonzza őt a tele hold...

Nos, bölcsesség zsírjában úszott

E döntés... csak baj vala még,

Hogy a fiú akkor is kúszott,

Ha nem volt holdas fent az ég!

A legfőbb bölcset ez gyötörte,

És aludni se hagyta őt,

S fejét, amely főtt, egyre törte,

És amíg törte, egyre főtt...

Kiment éjjel a kertbe, s hát ott,

Amint szemét felemelé,

Ime pont a fiúra látott:

Mászott javában fölfelé!

S fönt az erkély korlátja mellett

Egy lánynak ívelt termete,

Ő volt! A várúr szőke, molett

Ringó csípőjű gyermeke!

Oly teljes volt, olyan igéző,

Sejtelmesen vonzó, kerek,

Hogy majdnem a bölcs kerti néző

Is kúszott már, mint a gyerek!

S vígan dörmögte: éljen-éljen!

Hát mégis csak hold-kórja volt!

Mert nem fontos, hogy pont az égen

Kerestessék - a teli hold!