A HŐS SÍRJA

Sok bajnak utána az ősz dalia

Csend-lakta honába kerűl:

Vészes fiatalkori napjaira

Néz vissza reménytelenűl:

Eltűntenek ifjukor és szerelem,

A vér-teli harcok, a győzödelem.

Fáradtan, elaggva, ez álmaiban

A harc s koszorúk fia él,

S bár álmain a komor ész köde van,

Még lelke busongni kevély.

A sírba letenni ohajtja fejét:

Márvány örökítse s dal üllje nevét.

S hosszú nap után borus éjszaka száll,

Felhőbe huzódik a hold.

Éjfélre a hős rideg álmainál

Felhangzik az őslaki bolt.

Kürt híja ki harcra az ősz daliát;

Végharcra kimenni nem ója magát.

A kürt tova és tova zengve rival,

Rémhangja betölti az éjt.

Megy bátran a hős csatagondjaival,

Érezve veszélyteli kéjt.

Megy zordon utakban a hangok után:

Nagy messze körűle a puszta magány.

S fölzengeni hallja a harc moraját,

A férfiölő viadalt,

Küzdők rohanásit az ércsoron át,

Hall rémületes csatadalt:

Kard, dárda zörömböl, a ló szabadul;

Nagy sebben alélva vitéz ura hull.

A hős tova és tova tévedezőn

A képtelen éjbe halad.

A vérbe borúlt, csata-dúlta mezőn

Elhallgat az éjjeli had.

S rémséges, halotti a csend, a magány

A vad rohanások, a hadzaj után.

Harmadszor kürt riad és szomorún

Véghangja bucsúzva kihal.

S villám sugarában az éji borún

Át rémlik emelt ravatal:

A hős temetőhelye orma felett

Fog bús szobor, a haza képe, helyet.

Sok bajnak utána az agg dalia

Itt békehelyére talál;

Vészes, viadalteli napjaira

A századok éjjele száll.

S míg lelke dicső nyugalomnak örűl,

A hír örök éneke zengi körűl.