A hosszú, hosszú, hosszú éjszakán

A hosszú, hosszú, hosszú éjszakán

ágyamra ül fásultan a magány,

és rámtekint és nézdeli magát,

és fésüli hosszú, hosszú haját.

Eszelős hölgy. A szeme oly szelíd,

és bontja, oldja tornyos fürtjeit,

és oldja, bontja - percre perc enyész -

és újra kezdi mindig. Sose kész.

És oldja álmom, bontja gondomat,

álomtalan partokra hívogat.

Ha szunnyadok, csörrennek fésüi,

hosszú haját nevetve fésüli.

Csak hallgatom álomban, éberen,

hogyan motoz-motoz az éjjelen.

Most újra kezdi. Végtelen haja

oly hosszú, hosszú, mint az éjszaka.