A jubiláns

Magyar művésznek gond és baj a sorsa,

Magyar művésznek vergődés e lét,

A végzete halálig ostorozza

És áldozatnak hozza életét.

Magyar művésznek a magyar vidéken

A dicsőség is csak gyéren terem,

Megőszül és megrokkan észrevétlen

És tengődik babéron, kenyeren.

De van egy napja, mikor néki tapsol

Minden tenyér s minden díj néki jár,

Az örök koldús egy napig király.

S míg emlékezhet holtáig e napról,

Tovább robog a kordé, a dolog,

De van egy napja, mely rámosolyog.