A kagyló

Én itt vagyok, akarva, nem akarva,

A végtelen vetett a véges partra.

Fekszem aléltan a sivár fövenyben

És az óceán himnuszait zengem.

Anyám, a tenger apadt, s itthagyott,

Kinek mi köze hozzá, ki vagyok?

Gazdátlan, üres ház, mire se jó,

Csak eldobni, vagy eltörni való.

Apály s dagály közt, így, időm mulván,

Várom, míg értem visszatér a hullám.

Nekem nem hazám e kietlen part,

De aki titkon a füléhez tart,

Magányban, éjben, emberektől távol:

Annak mesélek egy más, szebb világról.