A kárhozat helyén

Ez a terem, amelyben történt.

Mondják, beszélik a falak.

Látom forogni a vad örvényt,

Mely elmerített, fényalak!

A teremtésnek delelőjén

Itt született a pillanat,

Amely után visszafelé mén

A lét, a hasonlót már nem ad.

S hajh! mielőtt aláhaladna

- Hol majd a zűrbe nyugoszik -

Az örökkévalóság napja

Mintha megállott volna itt:

E percet éltem szakadatlan;

Agyamban ez a jelenet

Kering szünetlen, változatlan,

Mint befagyott emlékezet.

Itt, eme függöny éjjelében,

Mint egy-egy villogó gyilok,

Röpködnek fuldokolva kéjben,

Tüzet lehellő sohajok.

Megelevenül tőlük itten

S remeg minden butordarab;

Árulkodik, suttog szememben,

Hátam mögött föl-fölkacag:

“Hogy gyalázatfolt ég a napban,

Virágkehelyben ronda pók.

Nincs szemérem a csillagokban,

Zsibáru lett a szűzi csók.

Hogy koldussá szegényült a lét;

Leélte tündöklő nyarát.

Üres a végetlen mindenség,

Ki van rabolva a világ!”

- Ah, úgy van, úgy, itten veszett el

A második paradicsom.

Szép Éva, téged csábitott el

Ott egy kigyó, itt egy majom.

Igen bizony, hitvány majom volt;

God dam! vörös frakkot viselt.

Chic-kel kötött nyakára csokrot,

S ezzel Waterloot nyert e helyt.

Úgy kell neked, szivem! mit fellengsz?

Ez itten a világfolyás.

A fellegekben amig jársz-kelsz,

A virágot letépi más.

Mért nem tanultál Jupitertől?

Elég fényes példát adott:

Ismerve Európát, cselből

Előbb ökörré változott.