A katonák

Külön-külön mind csöndes emberek,

Egy-egy tavaszból őszbe hajló ág,

Együtt: a katonák.

Külön-külön, úgy lehet, mindenik

Beleborzadna, mikor öldököl,

Együtt: egy rettentő, véres ököl.

Külön-külön halk, bús pásztortüzek,

Itt-ott csillan a lángjuk tétován,

Együtt: egy hömpölygő tűzóceán.

Magukra mind külön kis életek,

Fáradt ívük magasból mélybe száll,

Együtt, jaj együtt: a halál.