A kávéházi bánat

Nem érzitek a kávéházi bút,

Mikor az ívlámpák izzása bágyad

És szürkén ülnek a szegény fiúk

És nem találnak már szapulni tárgyat?

Mikor a fényes selymű asszonyok

Unott arcán a festék hervatag már

S az édes, arany pezsgő elfogyott

S valahol messze már az arany nap jár?

A zene hirtelenül fölsajog

És elhal, mint a fáradt szív verése

És künn a szürkület, a szürke vércse

Már verdesi az izzadt ablakot

S a szivar vége álmosan kihúnyt, -

Nem érzitek a kávéházi bút?