A KÉK PARTOK.

Nézve part virányain

Ült a lyányka csendesen,

Szellő s hullám szárnyain

Jött a csolnak sebesen:

Parthoz száll a jövevény

Ifju kellemében,

Báj s erő szép termetén,

Láng lobog szemében.

«Szellő s hullámszárnyakon

Hajtja a hő szerelem.

Hozzád gyenge csolnakom,

Kedves lyányka, jer velem!

Túl ott a kék partokon

Hűs olajfák alján,

Békén áll csendes lakom,

S kéj virít homályán.»

Nem, hajós, én nem megyek,

Itt szülőföldem vagyon,

Szebbek itt virány s hegyek

Mint kékellő partidon.

Szebb, midőn feltűnedez

A tetők koránya,

S édes bájjal zengedez

Kertem csalogánya.

«O lyány, a kék partokon

Illatosb a rétvirány,

Ott a myrtusbokrokon

Szebben zeng a csalogány;

Szebb az alkony kék ege

Csendesen borúlva,

Szebb a hajnal fellege

Tengerből pirúlva.»

Ah de kunyhód rejtekén

Oly szép élet nem virít,

Messzeparti jövevény,

Mint a csendes völgyben itt.

S halld mint zúg, üvölt a szél,

Tornyosúl a hullám,

Csolnakodba’ bús veszély,

Bús halál tekint rám.

«Lyányka, kunyhóm rejtekén

Csendes élet csörgedez,

S gyönge szellőn viszlek én

Szép honom szellőihez.

Jer, kedves, ne félj, velem.

Zúgjon bár vész s hullám,

Kísér a hű szerelem,

S átvezérli sajkám.»

Mond, s ím förgetegdagály

Kél a barna fellegen

Szél és villám zúgva száll

Déli tájról hirtelen;

A hab heggyé nő legott,

Partját túldagadja,

És a gyönge csolnakot

Vész közé ragadja.

Küzd az ifju s vissza még

Biztosan remélve néz,

Keblén hő szerelme ég,

S esdekelve nyúl a kéz;

Ámde harcra keltenek

Szél s örvény körűle,

Még egy hullám s - istenek! -

Végkép elmerűle.

Ülve part virányain

Néz a lyány keservesen,

Ámde szél s hab szárnyain

A hajós már nem jelen.

Messze a kék partokon

Nyugszik eltemetve.

S a hű csolnak egy fokon

Hullámtól kivetve.

«Jer, te kedves csolnak, még,

Vígy magaddal engemet,

Mely e bús szemekben ég

Eltemetni könnyemet.

A kék parti hegytetők

Szent fényben viradnak,

S ott örökké-zöld mezők

Majd rózsákat adnak.»