A kenyér

Minek fordultok, könyörögtök

Az ég urához, emberek!

Nem isten adja, de az ördög

A mindennapi kenyeret:

Kenyérért van a bűn, gyalázat,

A megalázás és nyomor,

A szemek könnyben érte áznak;

Az átkok átka a gyomor.

Balgák, kik türnek és remélnek,

Kiknél a hit határtalan.

Istenből csak a gyáva él meg,

Az ördögé, ha vágya van.

A hős megdöglik a szeméten;

Filiszter majmol bölcseket;

Mezitlenül jár a szemérem,

S bohócz, ki bölcsnek született.

Mert ég erényt meg nem jutalmaz,

És meg nem sajnál szenvedőt.

De Sátán bátor és hatalmas

S ember sorsában részvevőbb

Ő megsegít a küzdelemben,

Mert pártütő volt s most is az;

Harczot jelent ő Isten ellen;

Eszmét, mely végtelen s igaz.

Ha látom őket, kik lenéznek,

Mert élvezik a sors kegyét:

Nem egyszer forró vágyat érzek,

Hogy kezemet nyujtsam feléd,

S hatalmad’ zengve azt kiáltsam:

Oltalmazz, benned még hiszek!

Vezess a harczra! Megutáltam

Az erényt, mely mankón biczeg.

Benned van harczra kedv, erő még,

Tied minden fortélyos ut.

Bünben nem hisznek csak a dőrék:

Csak az bün, mely napfényre jut.

Te rázd fel a közömbös Istent;

Ne vesztegeljen tétlenül:

A bátorság harczoljon ittlent;

Az ég ellen te küzdj elül.

Igazság, Tantalusz gyümölcse,

Elérhetetlen óhajunk!

Közel vagy bár hozzánk, örökre

Csak éhezünk, csak szomjazunk.

Igazság: hogy selyem a gaznak

Erényes rongynál többet ér,

S a jó falat, bár csuszva kaptad,

Mint könnyel áztatott kenyér.

Szegény lány, kinek ifjusága

Virágtalan, hideg tavasz:

Hiába fogsz buzgó imába,

Az égbe nem hat fel panasz.

De Sátán látja szenvedésed’,

És mindig kész az alkura.

Ad selymet, forró csókot, élvet;

Rongyos ruhát az ég ura.

Költő, kinek lelkében eszmék,

Ragyogó álmok rengenek;

Ki lelkesülten odavetnéd

A szabadságért mindened’:

Egy bűn van, tudd meg: lent maradni,

Szegényen, ismeretlenül.

Erény is egy: folyvást haladni

S nem állni meg csak legfelül.

Sátán, imádlak! Nem vagyok már

A régi hóbortos gyerek.

Szivemben nem fog állni oltár

Istennek eztán, csak neked.

Ura vagy az egész világnak;

Hatalmad érzik mindenen,

Neved’ kiáltom, úgy imádlak:

Add mindennapi kenyerem’!