A KÉPZELETHEZ

Testvére a magánosságnak,

Jövel, jövel felém!

S csendes tengerén álmaidnak

Ringassad lelkemet,

Kedvtelve ringatódzom abban

Én, más partok felé,

Hol a világi bánatok nem

Vérzik bús szívemet,

Hol még egyszer víg napjaimnak

Képét szemlélhetem,

Még egyszer eltűnt örömimnek

Tépem virágait -

Mint rémlik előttem Biharnak

Képe homályoson,

Hol hív szüléknek karja közt a

Gondot nem esmerém!

Mint rémlenek Erdély szerencsés,

Szerencsés halmai,

Hol szép Lottimnak karja közt a

Búkat nem kóstolám!

Testvére a magánosságnak,

Jövel, jövel felém,

S csendes tengerén álmaidnak

Ringassad lelkemet!

A felhők közűl nyájasan süt

A hold fejem felett,

Ott a sírhalmokon nyugtatja

Szelíd tekintetét.

Sírhalmok! ah keserves érzés

Vérzi bús szívemet,

Ti fedtétek mély boltotokba

Szüléim testeket!

Sírhalmok! a ti kebletekbe

Sorvad szép Lottim is,

Mint a virág, amely felette

Sírjának hervadoz.

Testvére a bús bánatoknak

Ne jőj, ne jőj felém,

S zajos tengerén álmaidnak

Ne hányjad lelkemet!

Irtózva, csaknem elmerűlve

Hánykódom abban én,

Kopár szirtokre vet ki a hab,

Hol bú vérzi szivem,

Hol még egyszer bús napjaimnak

Képét szemlélem én,

Még egyszer elmúlt bánatimnak

Sirom vérkönnyeit.