A két nem

Az úttörő a férfi mindig.

Nyomán a nő könnyen halad.

Azért ettől kérdezd: mi illik,

S amattól: tenned mit szabad.

A férfi útja zord, veszélyes;

Örvény, mélység fölött visz el.

A nő csak jót és szépet érez

Hajában rózsaszált visel.

A férfi otthonát felejti,

Küzdvén hazáért, elvekér’,

Életharcz jellemét kifejti,

S ha könnyezik: a könnye vér.

A nő szelid, csöndes magányban

Családi érzelmeknek él.

Merengve jár, fák közt, az árnyban;

Szép arcza így marad fehér.

A férfi-lélek hírt, hatalmat

Kergetve, napja perzselő.

De mint a balzsam, mint a harmat.

Üdít, gyógyít a szende nő.