A kétszínűség

Vélnéd, hogy a nyalkán pirosló Sodoma

A legjobb gyümölcsök szép paradicsoma:

Pedig ha skarlátja szádba ketté válik,

Várt gyönyörűséged mind hamuvá válik.

Gyakran a mennyei illatú epernek

Apró leveli közt kígyók is hevernek:

Ne higyj a hozzája csalogató partnak,

Ne véld, hogy sikamló hantjai megtartnak.

A szív igen szoros helyre vagyon zárva,

Az ábrázat sokra fordítható lárva:

Sőt még a beszéd is egy oly csalható jel,

Hogy minden szándékot palástolhatsz ezzel.

Sőt a mosolygó száj, a vigyorgó szemek

Egy ártalmas lelket fedező tetemek;

Sőt mit mondok? vagynak olyatén Judások,

Akiknek halálra árúl csókolások.

Oh, Jupiter! ha már a hamis arannak

Ily tiszta jelei s bizonysági vannak:

Ugyan hát a hamis szívű rossz embernek

Testén ilyen jegyek miért nem hevernek?

Különben ki milyen portékákat árúl,

Azoknak jutalma mind magára hárúl.