A KINCSÁSÓ.

‘Honnan, honnan, fáradt öreg?

Vállad nehéz ásót emel;

Mely fényes lőn a munka közt

De törve csorba élivel.’

»Kincset kerestem lobbanó

Fénynek nyomán a föld alatt;

De mélyen van, kemény a szirt,

Erőm és ásóm megszakadt!«

‘Munkája veszve, jó öreg,

Fellobbanó fénynek ki hisz;

Lidérc az, csába éji láng,

Kincset nem ad, - s veszélybe visz.’

»Veszéllyel jár a cél, ha nagy.

Fáradságom nincs hasztalan:

Más kincsásónak a nagy út

Annyival is fogyasztva van.«