A kinyujtott és visszahúzott kéz

Rég rebesgetik, hogy a lelked arca

A lelkem arcához hasonlatos.

Költészeted titok-tükrében

Tegnap megláttalak:

Igaz.

A rengeteg két ellenkező végén

Lakoztunk, Te meg én.

Egymásról azt sem tudtuk, hogy vagyunk.

Mint kősziklák álltunk: én itt, Te ott.

S az. erdő zúgása, s az ég zengése

Belőlünk mégis egy visszhangot csalt.

Kinyujtanám most feléd a kezem.

És mégse nyujtom ki.

Fekete erdő van közöttünk,

Keserű árok van közöttünk,

Ledöntött szobrok, elnémult harangok

Kísértenek közöttünk.

Tudom: Te mindezekről nem tehetsz.

De hordozod a „győztes” végzetét,

Amint az elbukottét hordom én.