A KIRÁLY ÉS A HÓHÉR

Űl a király nagy kevélyen

A fényes királyi széken,

Magas urak (aljas szolgák!)

Körülveszik, kezét nyalják.

De a trónus inogni kezd...

Földindulás okozza ezt?

Földindulás: néplázadás!

Gyarapodik szemlátomást.

Mint a folyóvíz a gátot,

Eltépte a nép a láncot,

S békójának töredéke

Fegyver mostan a kezébe’!

Ing a trónus egyre jobban,

Sompolyognak alattomban,

Sompolyognak el az urak.

A királynál csak egy marad.

Tudjátok-e, ki ez az egy,

Aki maradt, aki nem megy?

Orcája hó, ruhája vér,

Keze halál, neve hóhér.

Szól a király: „Mind elhagyott!

Csak másodmagammal vagyok.

Te vagy tehát, te vagy nekem

Egyetlenegy hű emberem!”

„Azért, hogy én itt maradok,

Híved, király, én sem vagyok,”

Szólt a hóhér előlépve,

„Királyoknak nincsen híve.

Kik a trónus körül járnak,

Nem egyebek ők, mint árnyak,

Tart az árnyék, míg süt a nap,

Ha ez elmegy, vége annak.

Itt maradtam én teveled,

Mert nekem te adsz kenyeret,

Együtt lenni kell minekünk,

Egymás nélkül nem élhetünk.”