A KIRÁLYOK ELLEN

Tudjuk, hogy játék kell a gyermekeknek;

Midőn a népek gyermekek valának,

Magoknak cifra ragyogó játékszert,

Bibor karszéket, s koronát csináltak,

S rányomták ezt egy fajankó fejére,

S felülteték e fajankót a székre.

S itt a királyság, ezek a királyok,

S ők, ahol ülnek, ahol fejök szédül,

Azt gondolják a kábító magasban,

Hogy uralkodnak isten kegyelmébül.

Csalatkozásban éltek, jó királyok,

Nem uraink, csak bábjaink valátok.

De nagykorú lett a világ, s a férfi

Nem gondol többé gyermekjátékával.

Le hát a biborszékekről, királyok,

És fejetekről le a koronával!

Ha nem teszitek azt le fejetekrül,

Leütjük, s majd a fej is vele gördül.

Így lesz s nem máskép. A bárd, mely Lajosnak

Párizs piacán lecsapott nyakára,

Első villáma volt a zivatarnak,

Mely rátok készül, s kitör nemsokára;

Igen, maholnap meglesz érkezése,

Nem én vagyok már első mennydörgése!

Egy rengeteg lesz a föld kereksége,

S e rengetegben vadak a királyok,

Kergetjük őket, és fegyvereinket

Szilaj gyönyörrel sütögetjük rájok,

S vérökkel fogjuk ezt az égre írni,

Hogy nem gyermek már a világ, de férfi!