A KIS LEÁNY BAJA

Isten a megmondhatója

Mennyit szenvedek,

Testi-lelki nyúgodalmam

Mint eltüntenek.

Nappal álom forr fejemben,

Éjjel gond viraszt;

El sem végzem, máris újra

Kezdem a panaszt.

A sohajtás tartja bennem

Még az életet.

Keblem a sok sóhajtástól

Szinte megreped.

Csak sovárgok, csak tünődöm,

Nem tudom, miért?

Mintha égnék s vágyakoznám

Bírhatatlanért.

Ah ha e sovár tünődés

Tán a szerelem;

Akkor jaj szegény leánynak,

Akkor jaj nekem!

Aki engem úgy szeressen,

Élve, halva hív,

Amint én szeretni tudnék,

Nincs oly férfiszív.