A KIS POKOL

Az emberélet útjának felén

Egy nagy zsibojgó vásárba jutottam,

Mivelhogy a jó útat nem lelém.

Minő tolongás, öklözés van ottan!

Ki ad, ki vesz, ki húz-von, csal, ki lop,

Kevés, hogy nézne csak, mint én, nyugodtan.

De annak is „szsz”, tyúkszemére: top!

S míg fájdalom miatt fogát beszíja,

Lépen könyökli holmi gaz kolop,

Hogy nyavalyássá lesz, - vagy kicsi híja.

Sehol megállás: vigyori pofák

Rivallnak a tömeg közől: „Szoríjja!”

És jó, ha csontod nem lesz por-tobák.

Nincs ótalom, kell menned a tömeggel:

Civódó kalmárok; nyelves kofák

Üldöznek, mint hal a prédát; sereggel,

Unszolva, egész isten-adta nap;

Hamis árút, hazug szóval s bilyeggel.

Így foly örökké ez ember-iszap

A hegy körül; melynek kies legormán,

Szelíd fény lángol, mint az esti nap.

Kiáll a hegy, tenger szigetje-formán

A pocsolyából, melyet gázolék,

Melynek vizén nem biztos semmi kormány.

Parnasszus, e szó fényes gázzal ég

A hegy süvegjén, mint arany bokréta,

Hová feljutni éhszomjas valék.

De nem csekély az út, nem könnyü séta:

Meredek a hegy, s melynek köldöke,

Hullámlik alján az ember-pocséta.

Engemet is hab hab után löke

S már-már kezemben volt a biztos párkány,

A szikla-martnak egy éles szöge:

Midőn alattam, mint otromba sárkány

Duhadt fel a mélység posványiból

Egy szörny, kinek sosem elég a zsákmány.

Megismerém: e hat betű: FRIVÓL

Tarkán volt írva minden pikkelyére,...