A koldús és gyermeke

Kereszt alatt az útfelen

Vén koldús kéreget,

Mellette szőke kis leány

Nyújt esdeklő kezet.

Reggeltől a kisded család

Vigaszt hiába vár,

Míg fergetegnek szárnyain

Az alkonyat leszáll.

Az ősznek megritkult haját

Hideg szél lengeti,

A fagylaló esőt sovány

Arcába kergeti.

Dörögve mint órjás ököl

Eget földet megráz

És a villám lángostorúl

A felhők közt cikáz.

S míg fénye dicskört von legott

A kőkereszt fölé

Ez mint az égnek kegyjele

Tün a kis lány elé.

Ő már nem érzi a vihart,

Ő mosolyog, örűl,

Míg ájtatos sohajjal a

Kereszt lábára dűl.

De a vén koldús felkacag,

Ő csak villámot lát,

Az éjnek érzi csak szelét

És érzi nyomorát.