A koldusnak

A koldusnak, ki áll az utca sarkán

S kinek vállán egy élet terhe roskad

És vak szemében egy világ halála,

A koldusnak egy rongy papírt vetettél

És azt gondoltad, hogy most jószivű vagy.

Koldus előtt én röstelkedve állok

És nem tudom, hogy mit mondjak neki,

Szeretném homlokát megsimogatni,

A derekát szelíden átölelni,

A szívemet a kalapjába tenni

És engedelmet kérni tőle szépen,

Hogy én még látó szemmel baktatok

Az örömök útján a sír felé,

Hogy én még nem görnyedtem meg a sorstól

És úgy szeretném biztosítani,

Hogy én is, én is oly koldus vagyok

Testvére és bajtársa, szenvedő,

Mert boldogabb és szabadabb jövőt

Neki már nem merek ígérni én se,

Mert neki megváltója a halál lesz...