A KÖLTÉSZET

Oh szent költészet, mint le vagy alázva,

Miként tiporják méltóságodat

Az ostobák, s ép akkor, amidőn

Törekszenek, hogy fölemeljenek.

Azt hirdetik föl nem kent papjaid,

Azt hirdetik fennszóval, hogy terem vagy,

Nagyúri, díszes, tündöklő terem,

Hová csupán csak fénymázas cipőkben

Lehet bejárni illedelmesen.

Hallgassatok, ti ál, hamis proféták,

Hallgassatok, egy szótok sem igaz.

A költészet nem társalgó-terem,

Hová fecsegni jár a cifra nép,

A társaság szemenszedett paréja;

Több a költészet! olyan épület,

Mely nyitva van boldog-boldogtalannak,

Mindenkinek, ki imádkozni vágy,

Szóval: szentegyház, ahová belépni

Bocskorban sőt mezítláb is szabad.