A KÖLTŐ [1]

Két istenasszony, amidőn születtem,

Vitt hűs berkeidbe, Leto szent fia,

S most, mint örökre vidám grácia,

Szelíd tavaszban lengenek mellettem.

Egyik, kitől az égi lantot vettem,

Az édesen ömlő Harmonia;

Másik te vagy csendes Fantázia,

Ki rózsaleplet vígan vonsz felettem.

Amannak oltárt nyögdelő szelek,

És búsan ömlő csermely zúgásánál

Echónak ellenében szentelek.

Neked virító bükkjeim sátoránál,

Merengve hallván a Dryasokat,

Fűzök hajadba rózsalombokat.