A költő álma

Két életet élt ő.

B. Jósika Miklós

Dörögve áll az ég

Hamvába gyászolón,

Üvölt a fergeteg

Zajong iszonytatón.

S ha átka súlya sújt,

Hasítva bérceket,

A borzadás egész

Világkört eltemet.

S a dalnok álmodik,

Dicső egekbe jár:

Borús egén derűl

Az éltető sugár!

Csatára kél a hős,

Vitézi nemzedék,

S a jog szent mezején

Dicsőn ragyog az ég!

Ha seb van oldalán:

Kedvesse ott viraszt,

S az elhaló vitéz

Siratva érzi azt.

Siratva érzi, hogy

Hiven szerettetik,

S szabad hazája is

Melyért elvérezik.

Im ébred és dicsőn

Virúl a róna már!

Ezernyi illatot

A rózsa keble tár!

De szíve oly borús,

Keblébe seb vagyon,

Kedvesse nem viraszt,

Ború a szent honon!

Oh éj repűlj! repűlj!

Komoly szivemre már:

Hol érzetem dicső,

Szent álmokat talál.