A költő életének pusztájáról

Ha győzve reggel álmom, lelki csöndön

gondolatod, mint megtérő barát,

fölfénylik bennem: boldogan köszöntöm

mély elmém édes Dominátorát.

Ki vágyaim vezére - így köszöntöm -

vezette tikkadt Vágyaim sorát

kútfőig, melynek vízével leöntöm

éltemet, ezt az égő Szaharát!

Mert éltem csak egy égő puszta láza,

és lelkes tested benne dús oáza,

hol kettős kútra lelt a karaván.

S Gondolatod, hajtani hűs vizére,

lelkemnek nyáját, vágyaim vezére,

mely halkan kél. Mint nap a Szaharán.