A költő feltámadása

Már leng körülötte

a gyertya:

legyen neki fényes az út.

– Fátylat az arcra!

– A kézbe keresztet!

– Lába elé koszorút!

Bomlad a test már,

barnul a hulla,

a tömjénfüst gomolyogva

kicsap, sírva köhögnek,

felnyöszörögnek,

torkát köszörüli a pap.

És akkor

lám, fölemelkedik

Ő.

Ajtóhoz tántorog

és kimegy Ő.

A tártölü fenyves alatt

mellébe özönlik

a hűs levegő,

meghajlik a szirti fenyő,

a sok suhogó

fa-titán.

S Ő

elrohan alkonyi fényben

egy lángszinü lepke után.