A költő világa

By Gyula Reviczky

Hangúlatért mit mentek Ázsiába?

Meghamisítni régi kort minek?

A költőnek nincs több, csak egy világa,

A melyben él, csupán ezt érti meg.

Ködalakok után miért bomolni?

Nincs körötökben eszme, tárgy elég?

Kelet, lovagkor, mithosz: régi holmi.

Hagyjátok! meg van énekelve rég!

Ujat akartok írni; de fonákul

Az ósditól nem válhattok ti el.

Ha lelketek nem zendül önmagátul,

Dalát a mult idő nem költi fel.

A tűzbe minden papirost, a tűzbe,

Ha nem forr benne a ti véretek.

Mi életével nincsen összefűzve,

Költő előtt veszt hangot, érdeket.

Hiszen a dalnok is csak úgy szülötte

Korának, mint akárki más fia.

Fény, árny, erény, bűn, ha dalába szőtte,

Beszédes, érthető lesz általa.

Kétsége, hite, vágya a jelennek

Az ő szivét először járja át;

A mult neki csak példakép jelen meg;

Tanulságot csak, ihletet nem ád.

Mit az öröm vagy bánat ír a szívbe,

Egyetlen dalforrástok ez legyen:

S ne mondjátok, hogy már ki van meritve,

Kicsépelt szalma ez az érzelem.

Mig egy nap fog haladni fönt az égen;

Mig a tavasz virágokat nevel,

Mig boldogság és könny lesz, ihletében

A költő mindig újat énekel.