A KÖNNYEK ASSZONYA [1]

Bús arcát érzem szívemen

A könnyek asszonyának,

Rózsás, remegő ujjai

Most a szivembe vájnak.

Érzem az illatát is ám

A rózsás, gyilkos ujjnak

S véres szivemre szomorún

A könnyek hullnak, hullnak.

Az ajka itt mar édesen,

A haja ide lebben,

Az egész asszony itt pusztít,

Itt, itt: az én szivemben.

Bosszút itt áll az életért,

Aknát itt ás a multnak.

Véres szivemre szomorún

A könnyek hullnak, hullnak.

Nagy az én bűnöm. Vesszen is,

Kire a végzet mérte,

Hogy a könnyek szfinksz-asszonyát

Megérezze, megértse.

Maradjon szent talánynak Ő,

Maradjon mindig újnak.

Véres szivemre szomorún

A könnyek hullnak, hullnak.