A KORCSMÁBAN

Összecsendül a pohár

És vidáman zeng a dal;

Künn csapkod az éjmadár,

Szárnya zúgó szélvihar;

Zord napok, a durva hajtók

Behavazták künn az ajtót.

Vágd a földhöz poharad!

Tél s a zsarnok oly rokon,

Nézd csak, pajtás, hogy mulat

Hősi lengyel hantokon;

Ott hevernek fagyba-vérbe

A szabadság végreménye.

Hősi hullát most vitat

Künn a hollóktól a hó,

Hogy a szégyen, mely kicsap,

Már ne lenne látható.

Holtakat hó lepi kint,

Nem az óriási kínt!

A pacsirta majd ha szól

S fölvidúl az árva völgy,

Rózsabimbó lomb alól

Csókra szomjat majd ha költ:

Eltemetett átok kínja -

A kikelet fölszakítja.

Gyorsan a hó s jég alól

Bukkan a sok hősi domb,

És a sírok boltiból

Szégyen füstje égbe ront,

S a fekete füst nyomába

Csap a véres bosszu lángja.