A KÖRKÉRDÉS

Kiküldött a szerkesztő úr engem,

Aszongya:

Hallja, maga, Spongya,

Menten

Menjen

S zengjen

A színészek fülébe

Valami húsvéti körkérdést,

Valami furcsát,

Akármit,

Csak körkérdés legyen,

Hogy a konkurrens-újság

Megpukkadjon,

S belőle a fene

Jóízűt egyen.

Menten

El is mentem,

S a fejemet törtem,

Törtem és kentem,

Hogy mi a fenét

Körkérdezzek mostan,

Törtem a fejem,

Törtem és mostam,

De valami szenzációsat

Nem tudtam kieszelni,

Milyen körkérdéssel kéne

A húsvéti számot

Cifrára meszelni.

Hopp! de végre

Hálásan pislogtam az égre,

Mert a körkérdés,

Mint a derült

Égbül a villám,

Egyszerre

Eszembe penderült.

Felkerestem a szinészeket,

S feltettem nékik

A körkérdést nagykomolyan,

Mert illik,

Hogy ilyenkor az ember

Komoly arcot öltsön:

Mondja, kedves művész úr,

Nem volna-e

Tíz koronája kölcsön?

Csak az a baj,

Hogy mind nagyon

Egyformán feleltek.

S hogy mit feleltek?

Most kezdek ám hatolni és ötölni!

Nos, hogy mit feleltek?

Hát, hát - azt nem lehet leközölni.