A koszorú

Egy titokzatos idegen

Rózsakoszorút vetett homlokomra

S aztán tovább ment hidegen.

Én ujjongtam a kincsen

És úgy vártam, hogy szivárvány-utamra

Illatot hintsen!

Ó, sok reményem, balga, rajtavesztett!

– Egy szomorú napon

Virágom szirma hullni kezdett

Azután így haladt

És minden nap lehullt egy szirma –

És végül csak a tövise maradt... –

Most minden csupa bánat

S én bús-szelíden befelé sírok

És hordozom a töviskoronámat!