A KÖTÉS NAPJA

Mely boldog óra tűnt fel életemnek,

Midőn a két szép testvér karjain,

Szökdelve jártam a rom halmain,

S hol a pataknál lengenyék teremnek.

Itt lábainál imádott kedvesemnek

Elnyúltam a part bársony hantjain;

Dallott, s elfogva alakján s hangjain,

Megnyílt az ég szememnek és fülemnek.

Storazzi szép ajkán nem lebegének

Mennyeibb hangzások, mint e bájos ének,

Mint e hajlékony, rezgő, lágy beszéd.

De bájosb, édesb volt, mellyel pirúlva,

A hold szelíd fényében, s rám simúlva,

Ezt nyögte az édes lyány: Tiéd! Tiéd!