A krumpli

Egykor nagy fellegszakadás vólt, a zabolátlan

Szél a századokon élő fákat töveikből

Döntögeté; izmos gyökerek mormolva halomnyi

Földdel moccant fel. Szomszédjokat a belecsattant

Ég ropogó tüze pukkantotta diribre-darabra,

A rohanó zápor jéggel morzsolta törekké

A lepocsékolt szép gabonát. A krumpli is úntig

Őgyelgette büdös indáját; csak letapasztá

Őtet is a zivatar, s szétmállva fedezte be halmát. -

A vad idő elment; a rémült ember utána

Sáppadtan nézett, kóldús pálcára jutását

S éhen haldokló hív társának s gyerekének

Ínségét mélyen képzelvén. Messze határról

Eljött a takaró, de fejét csóválva tovább ment.

Egy lakos, aki csupán krumplit termeszte, mivelhogy

Földje igen szűk volt, sarjadzani látja vetését,

S a cudar inda alól kenyeret vájkála fel ősszel.

Ezt látván a több lakosok, felhagytak az áldott

Búzatenyésztéssel; s inkább sóvárganak ikrás

Krumplijokon, mintsem gondoskodnának az élet

Bő termő idején szükségre való kenyerekről. -

Nemzetem, így jársz majd, egy náladnál szaporább

nép, Bár sikeretlen is ő, magod a földből kiszorítja.