A KUTYA

Oly lompos volt és lucskos,

A szőre sárga láng,

Éhségtől karcsú,

Vágytól girhes,

Szomorú derekáról

Messze lobogott

A hűvös éji szél.

Futott, könyörgött.

Tömött, sóhajtó templomok

Laktak a szemében

S kenyérhéját, miegymást

Keresgélt.

Úgy megsajnáltam, mintha

Belőlem szaladt volna

Elő szegény kutya.

S a világból nyüvötten

Ekkor mindent láttam ott.

Lefekszünk, mert így kell,

Mert lefektet az este

S elalszunk, mert elaltat

Végül a nyomorúság.

De elalvás előtt még,

Feküdvén, mint a város,

Fáradtság, tisztaság

Hűs boltja alatt némán,

Egyszer csak előbúvik

Nappali rejtekéből,

Belőlünk,

Az az oly-igen éhes,

Lompos, lucskos kutya

És Istenhulladékot,

Istendarabkákat

Keresgél.